Változás Egyensúly
Blog

2023.09.01

  Láss tisztán!


„- Elkésel! – kiabálta a háta mögül valaki. – Siess, ne halogasd már tovább! – hangzott a sürgetés.
Idegesen körül kémlelt, de senki nem állt mellette. Honnan jöhetett a hang? Belemarkolt gyomrába a félelem, és kis gombóccá szorította össze. Ez nem lehet! – gondolta. – Honnan a fenéből késnék el? – és nem foglalkozott vele. De a gyomra nem engedett fel. Az a valami vasmarokkal csavarta egyre jobban össze. Most mi legyen?

Aztán mást talált ki. Ha ennyire sürgős valakinek valami, akkor ne félszavakkal üzengessen, hanem adja rendesen a tudtára. Nem nyomozó ő, hogy mindent megfejtsen. Ahogy ezt végig gondolta, a szorítás belül enyhült egy kicsit. – Na, fog ez menni! – nyugtázta elégedetten. De a biztonság kedvéért nyitva tartotta a szemét, kereste a jeleket, merre tereli őt a gyomorszorító érzés.

A jelek pedig jöttek, hol ilyen, hol olyan formában. Valamit tényleg sugalltak neki, épp hogy csak meg kéne már fejteni. Ösztönösen érezte, itt áll a küszöbén valaminek, de képtelen átlépni, pedig az a sürgető valami már majdnem átlöki. Nagyot horkantott, olyan ideges volt. Hogy a bánatba lépjen meg valamit, ha azt sem tudja, hogy mit?! Lassan utálni kezdte ezt az egészet, teljesen elege lett. Belefáradt az állandó figyelésbe, az okfejtésbe, a sürgetettségbe. Nem megy!

Legszívesebben a világ végén élne, ahol nem zaklatja senki, de tudta, ez nem fog most összejönni. :-) Úgy tűnik, itt kéne valamiben helyt állni. Aztán leült, és írni kezdett. Maga elé terített egy üres füzetet, és nekilátott. Csak hagyta, ömöljön ki belőle minden, aztán majdcsak eligazodik rajta. Az írás mindig sokat segít, ezt sok helyen hallotta. Sokáig írt… Először szórakozottan, aztán kicsit erőltetve, végül már szinte megszállottan. Fel sem fogta menet közben…

Amikor végig olvasta, kitágult a szeme. Olyanok jöttek ki belőle, amire álmában sem gondolt volna. Az írás tényleg egy mágia! Megnyitja a kapukat a lélekhez, és lejön annak üzenete rajta. Többször is végig ment a szövegen, és lassan megértette. – Hát jó, akkor legyen! – azzal felállt, és beleállt a helyzetbe.”

Ha életedben elakadnál, és nem látsz a homályon át, biztatnálak arra, vegyél elő papírt és ceruzát. Hunyd le előtte kicsit a szemedet, fókuszálj a szívedre, és tedd fel magadnak a kérdésedet. Aztán várj, és kezdd el az írást! Írj bármiről bármit, és ne hagyd abba legalább húsz percig. Utána olvasd el, és meg fogod találni a lényeget benne. Ott lesz a sorok között elrejtve.

A világ percenként változik szinte, irányaink gyakran cserélődnek tőle. Néha nehéz kihámozni, merre is van tovább. Ilyenkor használd bátran ezt a technikát, a kreatív írást, de előtte a csendben mindig a szívedre fókuszálj. Jó választ csak onnan várj!