2022.01.04 | Osztódás |
Lezártunk egy korszakot. Nem csak az elmúlt évet, annál sokkal többet! Mintha egy világkorszak zárulna le éppen sokunk életében. Ebben az évben minden megváltozik emiatt, soha többé nem élhetjük már ugyanazt. Teljesen és gyökeresen új élet kezdődik azoknak, akik a fejlődés lépcsőfokain eddig szépen lépegettek felfelé.
Nem úgy a másik tábornak, az alvóknak, akik a matéria fogságában maradtak! Nagy vízválasztó volt a tavalyi év az emberiség számára. Mintha egy peronon állt volna a bolygó teljes népessége, és a Jó Isten fentről szortírozott minket, aszerint, mit látott bennünk. Kit ehhez, kit ahhoz a vonathoz osztott be. Teljesen kettévált mostanra az emberiség, ez a folyamat félelmetesen gyorsan zajlott le. Akik mostanáig nem ébredtek fel, már szállnak is fel egy vonatra, ami viszi őket egy még mélyebb alvó állapotba. Olyan életbe, amiben marad a szemeken a homály, a szívekben pedig a vágy az anyagi javak után. Azok kerülnek erre a szerelvényre, akik nem voltak hajlandóak a legcsekélyebb változásra sem.
Utánuk jönnek a Köztesek, akik még félkómában vannak, de valamit az igazságból már kapisgálnak. Ők még bizonytalanok, kinek és mit higgyenek, de már nem lehet teljesen megvezetni őket. Kezdik átlátni a folyamatot, de még nincsenek aktív cselekvési szinten. Rájuk még további ébredési szakasz vár, ami nem lesz feltétlen zökkenő mentes. A kihívások érlelik meg az embert. Aki nem hajlandó változni, azt próbák érik, fentről így terelik. Azokon átégve lehet csak szert tenni erőre, ami az Úton létszükséglet. Ha ebbe a csapatba tartozol, biztatnálak rá, hogy hagyd magad, annál könnyebb lesz a folyamat! Legnagyobb akadály most az ellenállás, minden szinten.
S végül sorakoznak még páran a legeldugottabb vonatoknál is, az állomás hátsó részében, fáradtan, elgyötörten. Ők a „Csontbrigád”, ha olvastál valaha Rejtő Jenőt, tudod, miről beszélek. Akiket kiközösítettek, megvetettek, megtiportak, kiéheztettek, de még élnek. Ők mentek át elsőnek a nagy nehézségeken, ami lefaragott róluk szinte mindent. Csak annyi maradt rajtuk, ami az Úthoz szükséges. Viszont mostanra nagyon megedződtek, kevés dolog riasztja már el őket! Akik mertek szembenézni sötét árnyaikkal, mély félelmeikkel, és leküzdötték őket. Mert enélkül erre a vonatra nincs felszállás! Belépőjegy a maximális elköteleződés az Új Irány felé.
Szóval háromfelé osztódott mostanra az emberiség, toporognak a népek javában a peronon. Apránként majd felszáll mindenki valahová, és jó, ha tudod, aki az ismeretségi körödből más vonatra kerül, kicsi az esély rá, hogy összefuttok még az életben. Teljesen máshová tartanak a vonatok, jobb, ha mindenkitől elbúcsúzol. Nem riogatni akarlak, csak felkészíteni.
Tudom, a hírleveleim nem könnyű fajsúlyúak, de nem is azok olvassák, akik oda tartoznak. Célom az, hogy megértésre kerüljenek a folyamatok, és fényeddel, tudásoddal ébressz! Add tovább környezetednek, amin már átmentél, amit az utadból megértettél!
Még nem indulnak a vonatok, még szortírozás van. Még nyílik lehetőség arra, hogy a Köztesek táborában felnyíljanak a szemek. Akik mélyen alszanak, a világban zajló események dacára, náluk már nem sok esély van. Velük indul hamarosan a vonat. Őtőlük kellene most búcsút venned, hogy ne érjenek meglepetésként majd az események. Tavaszra felfordul a világ, és semmi nem marad ugyanaz! Ha a tavalyi év volt a Nagy Vízválasztó, akkor az idei a Nagy Felforgató lesz! Ha mostanra elkötelezted magad a Csontbrigádban, és ebben kitartasz, akkor jó, ha szaporán vonatot választasz. Mindkét kezünk kell majd a kapaszkodáshoz, az Út némileg rázós lesz. De most még kapsz egy kis időt a felkészüléshez…
Ha folyamataidban segíteni tudok, egyéni konzultációkkal állok rendelkezésedre. Alternatív lélekgyógyászként működök jó pár éve. A bolygó változásaira vagyok kihegyezve, és arra, hogy hatnak ezek az emberre. Magam is átégtem nagyon sok próbán, megedzett az élet, így tudom, miről beszélek. A saját tapasztalataimat adom át...
Az egyéni terápiákról itt tájékozódhatsz. Várlak sok szeretettel!
