Blog

- Bitang egy élet! – sóhajtott fel. – Dögöljek meg, ha értem!
Már nem értett semmit. Azt hitte, jó úton halad, amikor beleszaladt egy akkora pofonba az élettől, hogy a fal adta a másikat. Ez történt egyik nap. Másnap pedig, amikor már feladott minden reményt, egy rég halott témában, hogy az valaha is megmozdul életében, hirtelen megoldódott minden. Anélkül, hogy bármit is tett volna érte éppen. A dolgok tetszőlegesen romlottak el, vagy javultak meg életében, minden összefüggés nélkül. Már követni sem tudta őket… 

Azelőtt az volt a menet, hogy ha valami nem működött életében, hát foglalkozott vele, míg meg nem javult újra. Szépen, kiszámíthatóan… Na, ezt mára teljesen elfelejthette! Voltak területek, amiket végeláthatatlan idők óta gyógyított magában, de változás semmi. És voltak frissen elromlottak is. Egyre több… Sőt, már azt számolgatta, van e olyan életterülete, ami normálisan működik. Hááát, nem nagyon… Borulni látszott egész élete, és meddő küzdelem lett minden igyekezete. 

Pedig a változás intenzíven zajlott, csak nem vette észre. A látható jeleket kereste, de azok nem törtek még utat a felszínre. Hála Istennek, kitartó volt, sosem adta fel! Meditált minden nap, és dolgozott magán vak hittel. Bízott benne, hogy egyszer csak lesz valami látszatja. És belül a mag valóban szépen növekedett… 

Amit valaha elhatározott, hogy hová szeretne eljutni, az elültetődött benne, mint egy magocska. Aztán a napi önmunka és a rendszeres meditáció volt a víz és a fény számára, hogy nőni kezdjen. Ki milyen magot vetett, attól függ, mennyi idő kell a növekedéséhez. Ha kicsit álmodtál, felszíneset, az hamar áttöri a földet. Ám ha komolyat és mélyet, az sok időt igényel. Ott kitartásra van szükség! 

Ő magában azt kérte, tisztuljon ki minden gyökere. Tudta, élete fája akkora lombot tud csak hajtani, amekkora a gyökere. Ha felfelé szeretnél haladni, ahhoz először jó mélyre kell hatolni. „Aki dudás akar lenni, pokolra kell annak menni…” Ha nem ereszkedik alá saját sötét mélységeibe, akkor nem visz fényt a gyökerekbe, amik ott leledzenek. Kicsi, felszíni gyökérke kis növénykét tud csak megtartani. Ha nagy célokat dédelgetsz magadban, nagy gyökereket kell hozzá növeszteni! 

A túlélésről nem is beszélve! A változás viharai könnyedén csavarják ki a fát, amit alig tart valami a földben. Ám ha annak gyökere hatalmas, és velük erősen kapaszkodik, nincs az az orkán, ami fogást talál rajta. A mai idők pedig pont ezt céloztatják velünk! Ha túl akarsz élni, muszáj leszel erős gyökereket növeszteni. Magyarul: pucolni kell tovább a családi karmát, és ebben kitartani, akkor is, ha sokáig nem látsz semmi változást! 

A gyökér lefelé nő a mélyben, felül semmi nem látszik belőle. Itt kell a vak hit, a szorgalom, hogy soha ne hagyd abba! Hidd el, munkádnak nagyon is van látszatja, de a szemnek sajna sokáig láthatatlan. Amikor már eleget ástál lefelé, és fényesednek a gyökerek, onnantól fognak tudni táplálni téged. Akkor csatlakozol rá az ősök tiszta vonalára, a sok trutyis karma helyett. És az már megtart téged! Jöhetnek a változások, te stabil leszel benne. 

Szóval hagyd nyugodtan, hogy dobáljon az élet, nem baj, ha nem érted az egészet! Kiszámíthatatlan lehet minden napod, hol romlanak, hol javulnak a dolgok. Tudod, a fúró, amivel belül lefelé haladsz, néha megkap egy egy keményebb területet, és olyankor dob rajtad egyet az élet. Aztán tovább haladsz… Ki kell tartani, mert ez a sorsunk, így működik az Életkerék. Fordultában lemegy a mélységbe, de onnan mindig felbukkan a kellő időben. A fejlődés sohasem egyenes vonal. Forgásban vagyunk folyamatosan… 

Bízni kell hát életünk kerekében: nagy levegő, amíg lent vagyunk a mélyben! A fordulat akkor történik meg, ha hagyod. A kerék akkor emel a felszínre, ha gyökereid épek, már táplálnak téged, és léted megérett a fenti fényre. Akkor áttöröd a földet, szárba szökkensz, és a világ már látni fog téged, vége lesz a láthatatlan létezésnek!