Változás Egyensúly
Blog

2023.09.29

  Küzdelem


„Hálátlan világ! – mondta dölyfösen, és elfordította fejét. – Lekicsinyelt mindent és mindenkit, senki nem érhetett fel hozzá. Annyira beképzelt lett az idők folyamán, annyira mindenkit csak kritizált, hogy a világ lassan elfordult tőle. Ezt meg végképp nem értette! Amikor ő mindent megtesz! És hol a hála érte?! Utálat töltötte el, és még nagyobb megvetésbe kezdett minden létező iránt. Lassan teljesen elszigetelte magát.”

Ez a külső héjunk, a személyiségünk, amivel a világban megnyilvánulunk. Egyedinek, tökéletesnek érzi magát, és elvárja, hogy mindenki rá figyeljen, mindenki őt kövesse. Ha nem kapja meg, durva lesz és bántó, belemar gondolkodás nélkül a hálátlannak tartott emberbe. Ez a részünk a túlélésre lett tervezve, a fizikai síkon való életre. A Föld, mint észrevehetjük, nem kispályás gyakorló terep a sötétséggel való küzdelemre. Itt tanulunk meg vele szembenézni, az összeütközésekkel erőnket felnöveszteni, és ezzel az erővel végül megszabadulni.

Bolygónk erősen duális, és mint a fizikai sík része, a Fénytől a lehető legtávolabb van. Vagyis itt a legerősebb a fény és a sötét közötti küzdelem, aminek túlélésére minden erőnkre szükség van. Ehhez kellett egy olyan páncélt növeszteni = személyiséget, ami ezt bírja, és életben tart minket. A személyiségünk pont olyan durva, mint a környezete, amire ki lett fejlesztve. Ő a mi fizikai síkú megjelenésünk. Itt élni csak benne tudunk.

De! Ha vele azonosítjuk magunkat, és elhisszük, hogy ennyire gáz, akinek hisszük magunkat, akkor hatalmasat tévedünk! Belső lényünk ugyanis pont a személyiségünk ellentéte. Mindenki szívében él egy fényszikra, ami nekünk az utat bentről mutatja. Ha megtanulunk rá fókuszálni, és naponta meditálni, az ezt a fénypontot növeszteni fogja. Minél nagyobbá és erősebbé válik, úgy lesz képes a személyiségünket kontrollálni. Ekkor kezdünk szelídülni, kint is finomabbá válni. Az arroganciát apránként szeretet váltja fel, a megvetést együttérzés. Lassan kicserélődünk teljesen. De ez nem megy zökkenőmentesen!

Személyiségünk végtelenül utálja, ha kontrollálják. Hárítja ezerrel, lényének alapja az ellenállás. Soha nem adja be önként a derekát! A világ legnagyobb küzdelme fog kialakulni bennünk, amihez képest a világháborúk csak piti játszmák. A bolygón minden háborúnak ez az egyetlen háttér oka. A személyiségükbe ragadtak le akarják igázni a tömegeket. A hatalmi törekvések (a pénz ennek csak kisöccse) mindig a túl erős személyiségből fakadnak. Azok uralkodni akarnak.

Ha szeretnéd a világot jobb hellyé tenni, nincs más dolgod, mint naponta meditálni, hogy a fény tudjon benned nőni és győzni. Minden egyes kontroll alá vett személyiséggel a Fény táborát erősítjük, és ez összeadódik. A világot megmenteni nem lehet, mert lényekből adódik össze, akikre nincs hatásunk. Változtatni csakis önmagunkon lehet, és a sok átfényesedett ember már igen nagy kontroll erővel bír, ami szintén összeadódik. Így összességében a benned, bennem, és a mindenkiben egyre növekvő fény lesz az, ami a világ sötétjét kontrollálni tudja majd. Te csakis magadra fókuszálj!

A hiba ott keletkezik, hogy mindenki mással foglalkozik. Megmenteni vágyunk a többieket, de azt nem lehet. Még önmagadat sem mentetted meg! Ha már dől belőled a szeretet, mert olyan fényes vagy, ragyogóvá vált a személyiséged, akkor kezdhetsz csak szolgálni, az itt tud csak értékelhetővé válni. Addig beáldozod magad másokért teljesen feleslegesen, mert nem változtathatod meg őket. Te maradsz áldozat, nekik meg nincs lehetőségük a fejlődésre, mert elveszed tőlük.

ENGEDJ EL MOST MINDENKIT!

Tudom, rosszul hangzik, de ha nem kezd el mindenki saját magára fókuszálni, a világnak esélye sincs a változásra! Marad uralmon a sötét, ami a túlélés szintjén tart minket. Ennél csak úgy tudsz feljebb lépni, és egy jobb életet teremteni, ha magadban a fényt növeled. A megoldás egyszerű: Kezdj el meditálni, és gyakorold minden nap! A világ legbonyolultabb dolgának megoldása is végtelen egyszerű, csak a személyiségünk imád komplikálni. Ne hagyd! Bármekkora trutyiban is vagy, ez a megoldás recept:

MAGADDAL FOGLALKOZZ CSAK, ÉS MEDITÁLJ MINDEN NAP!