Blog

Elmúlt a lelassult időszak! A dolgok kezdenek felpörögni, bár lassan, komótosan. Nem rohannak ajtóstól a házba. Határozottan érezhető az INDULÁS energiája, mint amikor előtolod régi, veterán kocsidat a garázsból, ahol hosszú ideje porosodott. Bizony, nagyon fura ez a mostani helyzet! Nem új autót indítasz be jelenleg, hanem erősen visszaköszön a múlt. Veterán járgányodról pucolgatod az elmúlt időszak vastag porát, és újra életet lehelsz bele. Először ezzel kell most elindulnod, aztán, ha jól veszed az akadályokat, majd egy újabbra lecserélheted. 

Egészen ritka az, ami most jelen van a térben. Visszatoltak minket ugyanoda, ahonnan indultunk valaha, és felkérdezik a tanultakat: „Na, most hogy oldod meg?” Még egyszer lejátszódik ugyanaz a jelenet, és szabadságodban áll BÁRHOGYAN IS dönteni. Lejátszhatod ugyanazt is akár, a lényeg, hogy most hogy érzed magad benne? Lehet, annyi a változás csak, hogy sokkal lazábban veszed. És ez már fél siker! :-) 

Szóval fogadd el, hogy visszaköszönnek múltbeli helyzetek, emberek, akikkel lejátszottad már egyszer ezt a jelenetet. Valamiért fontos most ugyanazokat átélni, átismételni. Mondok egy példát. Sok éve dolgozom a családi karmán, a hozott mintákon, amiket szép apránként meghaladok. Már boldogan dőltem hátra nemrég, hogy királyság, egész jól állok, mehetek végre tovább, de mégsem. 

Az lett gyanús, hogy a legvastagabb apai mintám, amiből sok éve igyekszem kikeveredni, újra és újra visszaköszön különböző férfiakban, akik azt tükörként mutatják nekem. Apám Skorpió volt, brutális munkamániával, amit én tökéletesen áthoztam tőle. Amikor azt hittem, végre vége, és már élem az életemet, kiderült, hogy túrót, csak áttevődött egy másik területre. Ott játszottam tovább ugyanazt, és évekig észre sem vettem. Most azt hittem, azt is fülön csíptem, és már tutira megszabadultam tőle, amikor realizáltam, hogy zsinórban az ötödik Skorpió férfival ismerkedem meg az elmúlt másfél évben. Természetesen munkamániás mind… 

Tudatosan léptem ki mindegyikből (vagy bele sem mentem), le akarván zárni az apai mintát, de csak nem akarnak a Skorpiók elfogyni. :-) Markánsan vonzódom hozzájuk, bár kristálytisztán látom, hogy egy sem az esetem abból a szempontból, hogy szemernyit sem férek bele az életükbe, hisz azt teljesen kitölti a munka. Na, ilyenkor kell elgondolkodni, hogy tényleg meg van e már haladva az a bizonyos apai minta? :-) 

Az egó állati trükkös, vigyázni kell vele! Amikor azt hittem, leneveltem magam a brutál munkamániámról, és lett végre magánéletem is egy kevés, akkor belepörögtem az önfejlesztő önmunkába, és magamon dolgoztam igen nagy mélységben. Észre sem vettem, hogy én közben megint elvesztem. Aztán voltak feladat hegyek, amiket notóriusan teremtek magamnak, és azokon is rengeteget dolgozom. Lényeg, hogy mindig az a vége, nincs magánélet, mert az már nem fér bele. Semmi lazítás, szórakozás, csak a feladat megoldás. 

Így pörgetjük tök ugyanazt a játékot, mindig új területen, anélkül, hogy rájönnénk, nem szűnt az bizony meg, csak arculatot váltott. Még jó, hogy ilyen esetekben beköszön néhány munkamániás Skorpió nekem, amitől felébredek. :-) Káromkodok egyet, és észreveszem, hogy még mindig az apám él bennem. Na, ez az a veterán autó, amiről beszéltem az elején! 

Ilyenkor kell feltenni a kérdést magunknak: „Na, mit látsz a tükörben, kedves? Tán csak nem ugyanazt játszod te is? NEKED mennyi időd is van magadra?” És rájössz szomorúan arra, hogy még mindig él benned az a fránya apai minta.
DE!!! Ha most szembesülsz a saját veterán járgányoddal, amivel közlekedtél jó régóta, és igaz, hogy újra beleülsz, mert egyelőre csak azzal indulhatunk el, akkor ezt a kört már másként fogod megtenni életed autópályáján. És ez lesz a lényeg benne! 

Most NEM HARCOLSZ ellene! Most nem menekülsz el, hanem azt mondod: „Ide nekem az oroszlánt!” Jelen esetemben, nem köpök vért egy újabb Skorpiótól, hanem elfogadással beengedem. Tudod, aminek ellenállsz, attól menekülsz, da sajna ettől pont az ő fogságába kerülsz. Amíg azt mondom, rühelem már nagyon ezt az apai karmát, a francba vele, addig az ellenállásommal mindig újra bevonzom. A cél az lenne, hogy most másként viszonyuljunk! 

Ha szeretettel elfogadom, hogy igen, az apám ilyen volt, ezt örököltem, ezt hoztam karmikusan, és most ennek megadom magam, akkor nem lesz többet hatalma rajtam. Az elfogadással integrálom, saját részemmé teszem azt, amitől egy életen át menekültem, és prüszköltem. Na, EZÉRT ültetnek vissza most minket a veterán autónkba, hogy azt mondhassuk végre: „Hát igen. Öreg ez a járgány, meg ronda is, sosem szerettem, de akárhonnan nézem, mégiscsak az enyém.” :-) És ezzel ELFOGADOD! 

Elfogadod, befogadod, integrálod, magadba olvasztod, és azzal VÉGE!
Ha már nem lehasítani akarod magadról azt, ami örökségednek szerves része (ergo én ezzel apámat masszívan megtagadom), akkor van vége a NAGY KÜZDELEMNEK, amit folytatsz magaddal ezer éve. Apai, anyai mintáink azok, amiket karmikusan hoztunk magunkkal előző életeinkből, ők csak hű tükörként megmutatják nekünk. Nem rájuk kell köpködni, hanem hálásan megköszönni, hogy általuk felismerhetjük láthatatlan vezérlő fonalainkat. Aztán azokat kidolgozni, elfogadni, integrálni, és hipp hopp, meg is vagyunk a sors feladatunkkal! :-) 

Nem kell messzire menni, ha a sors feladatodat keresgéled ugyanis. Ott lesz az a családban tutira! Ne gondolj valami hű de nagyra! Én pl jót nevettem a testvéremen, irigységgel vegyítve, amikor évtizedekkel ezelőtt valami jósnő banya azt mondta neki, az a sors feladata, hogy megtanulja élvezni az életét. Meresztgettem a szemeimet nagyra, hogy: „Ennyi??? Csak ennyi??? A nyavalyás mázlista!!!” :-) 

Aztán sok évvel később tanultam, hogy az egy családban lévőknek ugyanaz szokott lenni a feladata. Ezen mostanában gondolkodtam el mélyebben, amikor látom, mennyit küzd a testvérem a témával. Megvan mindene, de nem képes örülni az életnek. És itt vagyok ugyebár én, a hozott munka-, (továbbfejlesztve: önmunka-, feladat-,) mániámmal, amivel terhelem magam, és csekély az élet élvezet. Én is küzdök vele… De! Visszanézve, már rengeteget fejlődtem benne, és ez a lényeg! :-) Mindig minden egy folyamat, semmi nem történik meg egy pillanat alatt! 

Összefoglalva:
Csüccs bele a veterán autódba, a régi, hozott mintádba, és indulj el vele újra. Igyekezz menet közben elfogadni, megszeretni, mert csak úgy tudsz tőle megszabadulni, ha már nem akarsz tőle megszabadulni. :-) Ha lényed részévé fogadod, és magadban megáldod. EZ vagy TE, és kész. Ennyi… Ha már tudsz vele ezzel a hozzáállással közlekedni, akkor nyílik ki ebből a szituból majd egy újabb lépcső: egy némileg fiatalabb járgány. :-) 

Hajrá, jó utat neked!