2020.03.31 | Felhívás közös meditációra: „Felkelő Nap” |
Kéréssel fordulok most Hozzád! Ahhoz, hogy a Földnek, és saját magunknak érdemben tudjunk segíteni, fontos összefogni. Eredményeket csak együtt tudunk elérni! Közös meditációra való felhívást hirdetek, mert tudom, és hiszem, hogy az segít most nekünk átfordulni. Óriási változások küszöbén állunk, és az út az új világhoz a szívünkön át vezet. Ha szívünket sikerül megnyitnunk, és mélyén a bennünk élő Isteni Fényhez eljutnunk, az megment majd minket. Ez a Fény tudja életünket átragyogni, és magasabb síkokra emelni.
Törvényszerűség, hogy amit vizualizálsz, azzá válsz. Így tud az ember teremteni! Ha ebben a vizualizációs gyakorlatban elképzeljük, hogy szívünkben a Nap (= Isten Fénye) felkel, akkor ez segít neki megvalósulni. S minél tágabbra tudjuk majd nyitni szívünket, belőlünk annál több Fény sugárzik ki. Átfényesíti először környezetünket, majd apránként az egész Földet. Ha Fényt sugárzunk így a világba, az segít neki a legtöbbet! Együtt, egyszerre csinálva, meditációnk eredménye összeadódik, és sokakhoz el tud jutni. Arra figyelj csak, hogy a vizualizáció előtt és után jó pár percig tartsd a csendet, hogy az energia ki tudjon szabadulni.
Lényeg, hogy rendszeresen kell meditálni, ugyanarra fókuszálni mindenkinek, és ugyanabban az időben végezni. Ekkor összekapcsolódunk a térben, meditációnk ereje összeadódik, és besugárzódik a Föld energia mezejébe. Az egyéné nem jut ilyen messzire, az lekoncentrálódik szűk környezetére. 20 perc a javasolt idő, hogy az energia hatás fel tudjon fokozódni, és messzire jusson. Reggel 7-kor és este 22 órakor meditáljunk minden nap! Legalább az egyikbe biztosan be tudsz csatlakozni.
A Földön csak ember képes magas rezgésű energiát kibocsátani, amikor meditál. Ezt a fókuszunkkal tudjuk koncentrálni, és irányítani. Ez az, amivel szemben tehetetlen a sötét oldal, emiatt valójában ez az egyetlen eszközünk. Mindig a jóra, a pozitívra kell figyelnünk! Ha ráállunk a rendszeres közös meditációra, akkor abban hatalmas erő van! Te részesülsz először belőle, hisz átfolyik rajtad, és emeli a rezgésed. Vagyis beleálltál önmagad megmentésébe, és azonnal másoknak is segítesz vele. Ez a fényhullám, amit ezzel el lehet indítani, nagyon sokakhoz fog tudni eljutni. Megérinti, és ébreszti őket.
Fontos még az egó elengedése! Vizualizáció közben az adott témán kívül semmi mást ne képzelj el, ne kérj, ne láss, csak a szívedre és a fényre fókuszálj! Ezt a fényt ilyenkor a szívedben elért Isten sugározza ki, és hidd el, ő jobban tudja, mit kell a fénnyel gyógyítani. Pontosan ott fog hatni, ahol a Földnek és lényeinek szüksége van rá.
Meditációnk egy szolgálat, mert a fény csak emberen keresztül tud a Földre lecsatornázódni. Nekünk kell a szívünket hozzá megnyitni, mert az bennünk a kapcsolódási pont. Ezért nagyon fontos, hogy semmilyen meditáció során ne képzeld el azt soha, hogy a fény kívülről érkezik, egy külső forrásból! Az az erődet elveszi! Téged az emel, hogy magadban Istent megtaláld, ha a szívedet nyitod ki, és a fényt belőled ő sugározza ki. Ez tud téged új életedbe átvezetni!
„Ezért most arra kérlek, hogy minden nap, reggel 7-kor és este 22 órakor (helyi időd szerint) csendesedj el, és kapcsold ki az elmédet. Figyeld egy darabig a légzésed, az segít lenyugodnod, és magadat a világból kivonnod. Ha már csend van benned, akkor vidd le a tudatosságod a szívedbe. Egyszerűen oda fókuszálj. Kezdd el látni, ahogy a Nap felkel benned. Lassan emelkedik szívedben felfelé, és áraszt magából egyre több fényt. Nagyon lassan csináld! Ha teljesen felkelt a Nap, tágítsd a horizontodat. Lásd, ahogy a szívedben ragyogva, annak középpontjában állva, egyre több fény ömlik ki belőle. Ez átitat téged teljesen. Lassan növeld a Nap sugárzási körét! Ha te már fényben úszol, akkor terjeszd tovább a környezetedre. Családra, otthonodra, városodra, majd országodra. Itt pihenj kicsit meg. Tartsd egy darabig a képet, ahogy a szívedből sugárzó Nap fénye átitatja hazádat. Majd utána terjeszd tovább a kontinensre, és végül a Földre. Semmi mást ne képzelj bele! Csak a fényt lásd, aranyszínű fényt, ahogy a te szívedből kiindulva az egész Földet beburkolja. Ezt a képet tartsd ki, majd dobd el az egészet, és maradj még pár percig csendben. Az egész folyamat tartson kb. 20 percig.”
Hálás köszönet mindenkinek a közös Fény-munkáért!
Áldás legyen rajtunk!