Változás Egyensúly
Blog

2021.11.12

  Milyen sorosot választasz?


Elkezdődött egy Új Korszak életünkben. Amit tudtunk, megtettünk a fejlődésünk érdekében (már aki). Most éppen szintugrási lehetőséget tár elénk a Teremtés, érdemes erre hangolódni. Teljesen mindegy, hogy mi zajlik a világban, az egy megrendezett cirkusz, hamis mutatvány, hogy lekössék a népet, és ne a lényeggel foglalkozzon. Az belül történik ugyanis, nem a külvilágban! Nagyon fontos ez az időszak, nagy lehetőségek tudnak megnyílni előttünk, de ehhez létfontosságú, hogy a külvilág zavaros energiájától elvonjuk a figyelmünket, és befelé fókuszáljunk. Tisztában vagyunk vele, hogy mi történik körülöttünk, éberek vagyunk, de a hangsúlyt most belülre tesszük! 

Ha ezt sikerül megtenned, és kivonnod magad a média rendkívül káros, romboló hatása alól, felfüggeszted a facebookot és társait, kikapcsolod a tv-t, rádiót, nem olvasol újságot, nem hallgatsz híreket ebben a sorsfordító időben, akkor sikerül majd meghallanod a lelkedet. Az pedig valamit most közölni akar veled! Muszáj magadat mentesíteni a külvilág szennyező, kaotikus, lehúzó energiájától, mert éppen a Szív útjára készülünk átlépni, és az belül kezdődik! Majd visszaállunk a normál menetrendbe, ha ezen túl vagyunk, de ezt az időszakot most erre fordítjuk. Ezzel alapozzuk meg egész hátralévő életünket! 

Miért olyan sorsfordító ez az időszak? Mert beleléptünk abba a fejlődési zónába, ahol az emberiség kettéválasztódása nagyjából lezajlott. Nem kellett hozzá sok idő, már rég nem évszázadokban, évtizedekben számolunk, hanem években, hónapokban. A jövő betorlódott a jelenbe, és minden egyes cselekedetünkkel már a saját sorsunkat határozzuk meg, nem kevesebbet! Bármi, amit teszel, nagyot lök rajtad a kiválasztott irányba, és egyre inkább azt az irányt építed. Mire észreveszed, már meghatározott sínen fut az életed, és onnan átváltani egy másikra, sokkal nagyobb erőfeszítést igényel, mint valaha. 

A bolygó fejlődése zajlik feszített tempóban, és akár akarod, akár nem, mivel te is a Föld része vagy, hatással van rád a folyamat. Óriási erővel tolnak az energiák téged, a választásod csupán annyi, mire fordítod ezt a megnövekedett energia mennyiséget. Jól fontold meg tehát minden egyes lépésed! Aki hitt a hatalomnak, és hagyta a média által a gondolkodását felülírni, az mostanra már beállt a sorba. Akik viszont kilógnak onnan, és befolyásmentesen, szabadon gondolkodnak (akár be vannak oltva, akár nem, nem ez dönti el a lényeget), azok maguk határozzák meg a sorsukat, a kötött pálya helyett. 

Rengetegen vannak, akik csak a kényszer hatása miatt oltatták be magukat, de átlátják a helyzetet. Az oltásban lévő káros anyagokat ki lehet vezetni, és ha te a szabad élet mellett tetted le a voksodat, meg is fogod találni az erre szolgáló gyógymódokat! Nincs olyan, hogy visszafordíthatatlan helyzet! A lényeg, hogy mi mellett kötelezed el magadat! Ha a szíved, lelked mellett, és kihasználod ezeket az időket a fejlődésre, önmagad magasabb szintre való emelésére, akkor sorsodat bármikor átfordíthatod! 

Az emberiség elindult már két irányba. Vannak, akik nem nyitottak az ébredésre, vakon élik életüket. Őket ez a vakság a sötét felé vonzza. Ha viszont már nyitogatod szemeidet, akkor a fény meg tud találni téged, és más irányt mutat. Erre a fényes ösvényre szegezzük most tekintetünket! Muszáj választanod, mert most nem marad más lehetőséged! Ha még a pislogó állapotban vagy, félig alszol, félig ébren vagy, akkor neked szól a mai levelem. 

Mind a két irányba erősen húznak téged. A sötét mélység felé visznek a hírek, a hatalom tudatos manipulálása a megfizetett, sakkban tartott médián keresztül. Ez mióta a világ világ, mindig így történt. Az aktuális kormányok, a hatalom pénz emberei birtokolták mindig a médiát, és titkos tanácsaikon ők döntötték el, miről szóljanak világszerte a hírek. Láthatod, hogy pozitív, emelő információt sosem osztanak meg, csak olyat, ami félelmet kelt. Irányítani csakis a félelemben élő embereket lehet. Hogy ebből felébredj, meg kell szüntetni a félelmeidet. Ezt két módon lehet. 

1: Megszünteted a média rád gyakorolt hatását, és ezzel detoxikálod máris magadat. Nem hallgatod a híreket, úgysem igazak, manipulálva vannak. A vírus, a járvány, az oltás mind előre kitervelt, megszervezett folyamat, hogy a pénz emberei bolygó szerte totális kontrollt gyakorolhassanak. Ennek lépéseit már tisztán látni. Korlátozzák emberi jogainkat, a megélhetésünket, boldogulásunkat, szabad életünket. Ez elvisz a polgárháború felé, amit nem titkoltan kirobbantani akarnak, hogy bevezethessék a diktatúrát legálisan. Ha beállsz a vakon élők sorába, azzal ezt az irányt támogatod, és efelé fordítod életed. Ebből lenne jó most felébredned! 

2: Fókuszodat a vágyott életedre helyezed. Megtanulsz meditálni, amivel kikapcsolod zaklatott elmédet. A média az elmére gyakorol hatást, a félelem ott keletkezik, ezért az elmét kell tehermentesíteni, és tisztítani. Ezt a meditációval lehet. Iktasd be életedbe napi szinten! Jó, ha elkezdesz jógázni, megtanulsz relaxálni, de ezek nem helyettesítik a meditációt! Az az elme csendjét jelenteni. Meg kell a gondolatokat szüntetni. Számos módszer van erre, megtalálod a neked megfelelőt. Tedd életed részévé a napi rendszerű meditációt, és menj ki minél gyakrabban a szabadba, egy csendes sétára. Végezz kreatív tevékenységet: tánc, festés, rajzolás, barkácsolás, bármi, ami úgy leköt téged, hogy megszűnsz gondolkodni. Szánj időt minden nap arra, hogy elképzeled a lehető legpozitívabb jövődet, és ebben a képben tartod hosszan magad. Ezzel építed fel energetikailag. És NE szabj korlátokat az álmodozásban! Határ a csillagos ég! 

Attól sorsfordító most ez az időszak, hogy amelyik irányt választod, afelé az átlagnál sokkal nagyobb erővel tol most a Teremtés. Mintha gyorsvonaton ülnél… Olyan nagy a haladás a kiszemelt irányba, hogy mire észbe kapsz, azon az úton már nagyon messze jársz. És ne tévesszen meg, ha ebből egyelőre még semmit sem látsz! Az alapok a láthatatlan világban épülnek energetikailag. Ha ott már stabilak, erősek, jöhet rá a felépítmény. Akkor kezd csak láthatóvá válni, és a fizikai világban is erőssé válni. Szóval tarts ki, soha ne add fel! Fókuszod csakis magadon, és választott irányodon legyen! Ezzel fordíthatod most át az életed.

Ehhez kívánok erőt, kitartást neked!

 

Irány