2021.12.06 | Kitartás |
Ha elhatározott valamit, azt tutira véghez is vitte. Hihetetlenül erős volt az akarata! Isten adta neki ezt a képességet, mintha tudta volna előre, ez fogja tudni csak a viharokon átvinni. Hit, erő, és akarat, ezek kellenek ahhoz, hogy a kitartás meglegyen. Ha pedig kitartóak vagyunk, mindent elérhetünk.
Ha szeretsz nagy célokat kitűzni magadnak, erre lesz szükséged. Napi szinten hinni a megvalósulásában, akkor is, ha ennek legcsekélyebb jele sem látszik. Erő kell, hogy tudj minden nap tovább menni, soha fel nem adni. És végül egy makacs, bulldog-szerű akarat, hogy tudod, mi az irányod, hiszel benne, teszel érte, és ha az egész világ is jönne veled szembe, te nem teszel le róla soha. Ha kinevetnek, megköveznek, kitaszítanak, akkor is hiszel a célban, és haladsz felé rendületlen.
A világ ma ezt egyre inkább megköveteli tőled. Ha nincs markáns irányod, azonnal elsodor a tömeg. Sziklaszilárddá kell válnod, ha mersz mást álmodni, mint amit a hatalom beléd akar sulykolni. A szakadék szélén táncol jelenleg az emberiség, és a tömeg vonzása húz lefelé. Ellenben ha te irányodat a felfelé-ben határoztad meg, és megmenteni kívánod magadat, ahhoz bizony kell a nagyon erős akarat.
Szegezd a tekinteted egy magasan lévő pontra, és azt soha el ne engedd! A fókusz határozza meg irányodat. Tudd pontosan, mit akarsz elérni, és higgy benne konok makacsul. Ha ennyire koncentráltan fordulsz rá arra az irányra, a figyelem energiád nagyra növeszti a láthatatlanban, és a kellő időben megvalósul. Edzened kell magad a kitartásra, a fókuszálásra!
Tulajdonképpen, amilyen erős ma a sötét háttérhatalom emberiség ellenisége, manipulálása, elme programozása a médián keresztül, nagyon sok lehetőségünk nem maradt az életben maradásra. Nem véletlen, hogy az elménket akarják agyon mosni, az önálló gondolkodás képességét tőlünk elvenni, mert az elme a legnagyobb fegyver ma a világban. Aki azt uralni tudja, megmenekül!
Elménk egy idomítható vadállat. Zabolátlan gondolatok pörögnek benne 0-24-ben. Amit hall, azt továbbítja a tudatalattiba, és az a kapott információt maradéktalanul végrehajtja. Mindig a tudatalatti irányít! A cél az, hogy ne engedjünk be oda olyat, amit nem szeretnénk, ha megvalósulna. Ezért olyan fontos, hogy engedjük el a politikát, a médiát, a negatív híreket, mert sötétre festik az elménket. Kizárólag arra fókuszáljunk, amit megvalósítani vágyunk!
Dédelgesd magadban célodat reggel, este, gondolkodj pozitívan, és hitedben makacsul tarts ki! Akkor is, ha pengeélen járva éled az életed. Nem tudhatod, hogy a Teremtés milyen fondorlatos módon kíván majd megmenteni téged! Te csak vizualizáld a szép jövődet! A „Hogyan”-t soha ne képzeld el, az Isten dolga. Neked a cél elérése a lényeg. Itt kell megint a hit, mert nem tudhatod előre, hogy fog megvalósulni a vágyad. De igazából, nem mindegy?
Ha képes vagy elengedni a kontrollt, az irányítási mániádat, és szabad kezet adsz a Teremtésnek, akkor lesz egyedül esélyed, hogy célodat végül elérjed. CSAK A CÉL A FONTOS!!! Engedd el a terveket, a részletek kidolgozását végre! Hagyd, hogy Isten tegyen érted! Ez annyira lényeges most, hogy fel sem foghatod!
Kettéválik az emberiség nagy közös útja, és a tömeg süllyedőben van. Iszonyatos mód koncentrálnod kell ahhoz, hogy ne rántson le magával a szakadékba. EZ AZ a technika, ami szinten tarthat téged most! Lásd magadban a vágyott jövődet, a szép és biztonságos létet, és fürödj meg minden nap ebben az álomban. Tartsd távol magadtól a sötét híreket, az agymosó médiát, nézz helyettük inkább vidám filmeket. Menj ki minden nap a friss levegőre, tornázz, olvass, képezd magad, végezz kreatív tevékenységeket. Ennyi az össz recept…
Ha folyamatodban segíthetek neked, bátran keress meg! Alternatív lélekgyógyászként, sok éves terápiás múlttal és tapasztalattal állok rendelkezésedre! Egyéni konzultációt jelenleg online vállalok. Az egyeztetett időben felhívlak telefonon, átbeszéljük a problémádat, és menet közben megszületnek a felismerések, válaszok. Megtalálod a kiutat, jönnek a megoldások.
